Városnapot ünnepelt Kaposvár

150 éve, 1873. január 23-án nyilvánították rendezett tanácsú várossá Kaposvárt. Az erre emlékező ünnepi közgyűlést hétfőn tartották a Csiky Gergely Színházban.

Szita Károly polgármester ünnepi beszédében megemlékezett a város múltjáról, méltatta jelenét, majd a jövővel kapcsolatban kiemelte: “Tudjuk jól, közös sorsunkat csak erős közösséggel alakíthatjuk olyanná, amilyenné szeretnénk, s városunk csak akkor lehet sikeres, ha abba az irányban halad, amit együtt határoztunk el.” Azt kérte a kaposváriaktól, hogy álljanak továbbra is egymás mellett, és legyenek hűségesek ahhoz a szellemiséghez, amely sikereket hozott a közösség számára. A hagyományoknak megfelelően idén is átadták a város legrangosabb kitüntetéseit. Több évtizedes oktatói és tudományos munkájáért, amellyel hozzájárult az egészségtudatos gondolkodásmód elterjesztéséhez, a felsőoktatás színvonalának emeléséhez és Kaposvár hírnevének öregbítéséhez, Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése a „Kaposvár Város Díszpolgára” kitüntetést adományozta prof. dr. Kovács Melinda akadémikusnak, egyetemi tanárnak.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!