Városismereti verseny harmincadszor, Kaposváron

Harmincadik alkalommal szervezték meg a városismereti versenyt Kaposváron, szombaton délelőtt. A Kaposvári Természetbarátok Turista Egyesület rendezésében életre hívott megmérettetésen tucatnyinál is többen gyűltek össze, hogy nyakukba vegyék a várost és kitöltsék a kérdőíveiket.
 

A városháza dísztermében Szita Károly polgármester köszöntötte a résztvevőket, aki felhívta a figyelmet a város természeti, épített és közösségi értékeire, illetve elmondta, hogy még várhatóan ebben az évben megjelenik egy könyv, amely Kaposvár várostörténetéről szól. A versenyzők három, családok, iskolások és felnőttek kategóriában indulhattak, 1,2, vagy 3 órás versenyidővel. A felnőttek kapták a legtöbb, szám szerint, száz kérdést  és három órájuk volt a rejtvényekre-kvízfeladatokra felfűzött útvonal végigjárására. Kötelező felszerelésnek számított az óra, a ceruza, a radír és a golyóstoll, de ezeken felül bármilyen segédeszközt lehetett használni, például okostelefont is. Többek között olyan kérdésekre kellett válaszolni, mint, hogy milyen magas a városháza tornya, mi a Rádió Most frekvenciája, illetve milyen festészeti irányzat képviselője volt Galimberti Sándor. A legjobban teljesítő első három helyezett csapat tárgyjutalomban részesült.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Terasz - Őszintén a katedráról

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!