Üzletszerűen elkövetett csalások miatt tartóztattak le egy férfit Pécsen

Számos, különböző értékre elkövetett csalás miatt rendelte el egy fiatal férfi letartóztatását a Pécsi Járásbíróság.

A közleményben azt írták, hogy a bíróság csütörtökön hozott döntésével egy hónapra rendelték el a gyanúsított letartóztatását ötrendbeli nagyobb és tizenhárom rendbeli kisebb értékű, valamint hétrendbeli, szabálysértési értékhatárt meg nem haladó értékű, üzletszerűen elkövetett csalás miatt. A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi 2019-ben és 2020-ban tíz fiktív nevet felhasználva e-mail-fiókokat hozott létre, ezek segítségével pedig hirdetésekben nagy összegű magánkölcsönöket kínált. A kölcsön nyújtásának feltételeként a hirdetésre jelentkezőktől a hitelügyintézés költségeinek fedezésére különböző pénzösszegeket kért, melyet a jelentkezőknek különböző bankszámlákra kért átutalni. A férfi valójában nem akart kölcsönt nyújtani sem pedig segíteni, az átutalást követően a gyanúsított a sértettekkel megszakította a kapcsolatot. A gyanúsított összesen mintegy négy és félmillió forintos kárt okozott a becsapott embereknek, ebből a férfi édesapja több sértett részére csaknem 1,2 millió forintnyi kárt megtérített.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!