Ünnepséggel és díszhangversennyel tisztelgett Pécs a hősök emléke előtt

Két hosszú járvány sújtotta év után Pécs végre ismét méltóképp emlékezhetett a szabadság hőseire, írta a pecsma.hu. A lap tudósítása szerint a három ürakor kezdődött városi ünnepségek után, este, ahogy az már hagyomány, magyar szerzők műveivel, köztük egy pécsi kötődésű darabbal tisztelgett a nemzeti ünnep szellemisége előtt a Pannon Filharmonikusok zenekar. 

A 48-as téren gyülekeztek a huszárok és felvonulók a Petőfi-szobornál, majd a Nemzeti dal és a 12 pont elhangzása után, elindul a felvonulás a Kossuth térre. Ott a Csurgó Zenekar ünnepi gyermekkoncertje után, a megérkező fáklyásokkal meghallgatták az ünnepi beszédeket, és a koszorúzást követően, 17 órától a Tóth Vera Quartet muzsikált ott. A március 15-i ünnepi díszhangversenyen idén Erkel Ferenc, Liszt Ferenc, Dubrovay László és Dohnányi Ernő műveit játszotta a Pannon Filharmonikusok. Ránki Fülöp zongoraművész volt az est szólistája, Hamar Zsolt karmester vezényel.

Az estet záró mű Pécsről indult el a világsiker útján, Dohnányi Ernő ugyanis itt mutatta be 1924-ben Ruralia Hungarica című zongoraciklusát, melyet a hazai és külföldi közönség egyaránt lelkesen fogadott, a mű egyik fontos lenyomata Dohnányi hazaszeretetének.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!