Újra megnyílt a kaposvári Együd Árpád Kulturális Központ

A Nemzeti Művelődési Intézet tizennégy magyarországi agóra és több mint ezer közművelődési intézmény részvételével tartotta meg az országos közművelődési megnyitót. Az Együd Árpád Kulturális Központ is megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt – tájékoztat róla a kaposvarmost.hu.

A központi eseményt online közvetítés segítségével követhették az Együdben az érdeklődők, majd Gelencsér Attila országgyűlési képviselő és Pintér Rómeó alpolgármester mondott köszönetet az intézmény dolgozóinak, akik akkor sem engedték el az emberek kezét, amikor zárva kellett tartaniuk az épületeket, hiszen az online térben készítettek ismeretterjesztő, oktató és szórakoztató tartalmakat. A 15 kulturális központban egy időben nyílt meg a magyarországi agórahálózatot bemutató rollup-kiállítás, ami minden helyszínen ugyanazon anyag, 15 egymással megegyező példányban készült el. A Somogy táncegyüttes és a Somogy Zenekar műsora után Szalay Lilla, a Együd Árpád Kulturális Központ igazgatója a lapnak elmondta, hogy az intézmény védettségi igazolvánnyal látogatható, a maszk viselése nem kötelező, de ajánlott. Az újranyitás után hétfőn meg is tartják a következő programot, ami a Compur Fotóklub kiállítás megnyitója lesz 18 órakor.

fotó:kaposvarmost.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!