Újabb támogatás pécsi gyógyszerkutatásra

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Témakerületi Kiválósági Program 2021 Egészség alprogramjának keretében  támogatást kapott további 4 évre a Pécsi Tudományegyetem egyik projektje. Több mint egymilliárd forint támogatást nyert a PTE gyógyszerkutatásra.

 

Az 1,2 milliárd forinttal támogatott program keretében mitokondriális betegségekre keresnek új gyógyszer-célpontokat, illetve a gyógyszerjelölt vegyületek biológiai, fizikai és kémiai vizsgálatán és kifejlesztésén dolgoznak a kutatók – számolt be róla a PTE. Dr. Kollár László professzor, a projekt vezetője szerint nagyon fontos a humán sejt energiatermeléséért felelős egységének, vagyis a mitokondriumnak a kutatása, mivel számos betegség hátterében a sejtalkotó működési zavarai húzódnak meg.  A hosszú távú munka társadalmi hatása is jelentős lehet, hiszen ma gyakran gyógyíthatatlan betegségeket vizsgálnak, a kifejlesztés alatt álló új terápiás eljárások pedig életeket hosszabbíthatnak, menthetnek meg. Emellett a szakemberek esélyt látnak arra is, hogy a korábbi rendkívül drága terápiás beavatkozásokat költséghatékonyabb lehetőségekkel válthassák ki – hangsúlyozta a projekt szakmai vezetője a közlemény szerint.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!