Új nevet kapott a Vonatinfó

Az elmúlt év fejlesztéseinek köszönhetően óriási népszerűségnek örvend a Vonatinfó alkalmazás, mellyel az utasok akár úton, vagy útközben, mobilon, sorban állás nélkül is megvehetik jegyüket.

Az újdonságoknak köszönhetően azonban jelentősen megváltozott az alkalmazás által nyújtott szolgáltatás, ezért a vasúttársaság a név megváltoztatása mellett döntött: július másodikától a vonatinfó, MÁV néven lesz letölthető. Az elmúlt évben a Vonatinfó alkalmazásban elérhető egyik legjelentősebb fejlesztés volt, hogy a menetrendi információkon túl az utasok vonatjegyeiket is megvásárolhatják az applikáción keresztül. Ez bővült június 6-tól, amikortól már a MÁV-HÉV H5-ös (szentendrei) járatának Budapesten kívüli szakaszára is elérhetőek a menetjegyek ebben a formában. Ez azt jelenti, hogy az eddigi elnevezés már nem tükrözi az alkalmazás által kínált szolgáltatást, ezért a nemzetközi példákat is követve a vasúttársaság az alkalmazás nevének megváltoztatása mellett döntött. Így július 2-től az applikáció MÁV néven lesz elérhető. Az utasok névváltozásról szóló tájékoztatása az alkalmazáson keresztül, automatikusan megtörténik. Az alkalmazással gyorsan, egyszerűen, a bankkártya adatokat elmentve, gyakorlatilag néhány gombnyomással megváltható a menetjegy. A vasúttársaság célja, hogy minél több utas számára elérhető legyen az alkalmazás, ennek megfelelően történt arculati és funkcionális fejlesztés.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2019. november 11.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!