Új, koronavírus elleni gyógyszert fejlesztettek a pécsi virológusok segítségével!

Egy közös nemzetközi klinikai tanulmányban kezdték vizsgálni tavaly az antihisztaminként ismert azelasztin-hidrokloridot a PTE Szentágothai Kutatóközpont virológusai az osztrák CEBINA biotechnológiai vállalattal együtt.

Kiderült, egy potenciális terápiás szerről van szó, mely a Covid elleni küzdelemben segíthet a betegeknek. Mint Jakab Ferenc pécsi virológusprofesszor az UnivTv-nek elmondta, a laboratóriumi kémcsőkísérletek (in vitro) remekül sikerültek, a kutatók megállapították, hogy a szer szinte nullára csökkentette a vírus replikációképességét (nem tudott tovább szaporodni). 
Mivel már egy engedélyezett, forgalomban lévő szerről van szó – az azelasztint évek óta sikeresen alkalmazzák allergia ellen –, a következő lépés a klinikai kipróbálási fázis.
Erre hazánkban is tettek lépéseket, ezek is folyamatban vannak – ismertette Jakab Ferenc –, de az osztrák cég megelőzte őket, és egy német céggel együttesen megkezdte a héten a klinikai vizsgálatokat, ahol azt nézik meg: képes-e az azelasztint tartalmazó orrspray visszaszorítani az orrnyálkahártyán a vírus megtapadását és szaporodását a fertőzés korai szakaszában, ezáltal megakadályozva a betegség kialakulását, illetve képes-e meggátolni vagy enyhíteni annak súlyos lefolyását.

Fotó: PTE SzKK

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!