Tűzoltó készülék miatt húzódik az elektromos buszok beszerzése Pécsett

Két elektromos buszt rendelt meg a pécsi önkormányzat az IKARUS Egyedi Kft.-től. Az első ilyen buszok az idei év első felében érkezhettek volna, ám egy nem várt körülmény miatt elhúzódhat a leszállításuk – írta meg a bama.hu.

A gyártó cég egy tavaly nyári Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendeletmódosítására hivatkozva buszonként több mint két és félmillió forint plusz áfa többletköltségigényt jelentett be. Indoklásaként azt hozta fel, hogy a jogszabályváltozásban előírt tűzoltó berendezés beépítése ekkora összegű, ami előre nem látható költségnövekedést eredményezett a részére, melyet Pécs önkormányzata felé érvényesíteni kíván. A cég kiemelte, hogy a vevőnek az ellenérték növekedésének finanszírozására nem állt rendelkezésre saját forrása, ezért a szerződés finanszírozását biztosító támogatást irányító hatósághoz kellett fordulnia. A cégnek nincs arról tudomása, hogy a szerződése módosításra került-e, így nem tudja, hogy a szerződés finanszírozott lesz-e és ez idáig semmilyen összeget nem kapott még a várostól. A városháza szerint viszont a forrás a pályázatban rendelkezésre áll, ugyanúgy mint a buszokra, de ennek lehívásához szükséges a szerződést úgy módosítani, hogy az valamennyi jogszabálynak megfeleljen, közte az uniós források felhasználására vonatkozó jogszabályoknak, melyek előírják az irányító hatósági jóváhagyást is. Szerintük a cégnek nincs más dolga, mint megfelelően alátámasztani a tűzoltó berendezés árát, melyet ha megtesz, úgy az önkormányzat és közte lévő szerződés is módosításra kerül ezzel az összeggel. De ha nem tudja részletes árindoklással bebizonyítani az oltóberendezés bekerülési költségét, úgy annak összegét Pécs sem fogja elfogadni.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2018. december 10.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!