Tonnányi új lakóval bővült a desedai víztározó

forrás:sonline.hu

Összesen 907 kiló pontyot szállítottak a Desedára, amivel megkezdődött az őszi haltelepítés, s a horgászok örömére nem rendeltek el tilalmat a tónál –írja a sonline.hu. Kovács Gábor, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület (KSHE) titkára a lapnak elmondta: az orci halastóból hozták a két és három nyaras pontyokat, s a válogatás után indult útnak a szállítmány.

A legkisebb példány 90 deka, a legnagyobb 1,4 kiló, s többnyire tükörpontyot helyeztünk ki. A kétnaposra tervezett munka szombaton folytatódik, a KSHE munkatársai 24 mázsa ponty telepítésével számolnak. Ezenfelül két mázsa csukát, s ötszáz kiló egynyaras süllőt is rendeltek, s újabb tétel az a 76 mázsa ponty, amit az országos szövetség (MOHOSZ) pályázatán nyertek. Kovács Gábor azt mondta: a tavalyihoz hasonló árakon, azaz kilónként 700 forint körüli összegért jutnak a pontyhoz. Ahhoz, hogy a horgászkörökben a Deseda megőrizze hírnevét, szükség van a visszatérő haltelepítésre. A koronavírus-járvány ellenére tavasszal és ősszel is az előzetesen összeállított tervek alapján dolgoznak, mert az utóbbi időben jócskán emelkedett a Desedára látogató horgászok száma – közölte Kovács Gábor. A járvány második hulláma javában tart, ám elmondta, a biztonsági szabályokat betartva jövő héten megtartják a csónakos pergető versenyt, s december elsején a Mikulás kupát is. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. november 16.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!