Több napon át érvényes jeggyel is vonatozhatunk a Balatonnál

A nyári menetrendet a MÁV-Start és a Volánbusz úgy állította össze, hogy minél több turista, nyaraló, kiránduló, Balaton környéki lakos számára kínáljon kedvező, az autózással szemben versenyképes utazási ajánlatot - közölte a MÁV-Volán-csoport szombaton az MTI-vel. 

A Balaton déli partjára szombattól új emeletes, légkondicionált KISS motorvonatokkal is el lehet jutni, de sebesvonatokat, valamint a Tópart és a Balaton InterCity vonatokat is választhatják a déli partra utazók. A tervek szerint ezen a nyáron az Utasellátó fedélzeti vendéglátási szolgáltatásai már az északi part felé is elérhetők lesznek. Egész nyáron igénybe lehet venni a tavalyról ismert Balaton 24 és 72 napijegyeket, valamint azok idei kiterjesztését a Balaton 24/72 Duo napijegyeket, amelyek korlátlan utazást nyújtanak az egész balatoni térségben. A kedvezmények sorában újdonság a MÁV-Start Balaton Okosjegye, a biciklisek számára pedig változó árazású, a kerékpárszállító kocsival közlekedő vonatok esetében sokkal olcsóbb tarifát kínálnak. Új távolsági autóbuszjáratok is indulnak a Balatonhoz többek között Salgótarjánból, Egerből, Gyöngyösről, Kiskunhalasról, Kiskőrösről, Dunaújvárosból, Paksról és Komlóról, az eddigieknél több autóbuszjárat közlekedik a Balatonhoz többek között Szegedről, Bajáról, Pécsről, Kaposvárról, Dombóvárról, Nagyatádról, Marcaliból, Oroszlányból és Tatabányáról. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!