Több mint félmilliárd forint értékben újulnak meg templomok Baranyában

A magyar templomfelújítási program keretében 510 millió forint értékben 28 településen 35 templom újul meg Baranya megyében - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Pécsen

Soltész Miklós a program baranyai fejlesztéseit ismertető sajtótájékoztatón elmondta: a 35 templom közül 17 katolikus, 14 református, 2 evangélikus, egy baptista és egy szerb ortodox. Az állami forrásokból megvalósuló országos programról közölte: a hitéletet, a keresztény közösségeket szolgálva a következő időszakban csaknem 26 milliárd forintból újulnak meg egyházi ingatlanok a teljes Kárpát-medencében, így 1800 - köztük 400 határon túli - templomban valósul meg fejlesztés. Azt mondta, beruházások a közösségi célok szolgálata mellett segítik a gazdaság újraindítását az egyházi ingatlanokat övező térségekben, hiszen hazai cégek és munkások kaphatnak lehetőséget a programban való részvételre. Az államtitkár kitért arra, hogy az egyházaknak juttatott kormányzati forrásokkal a kabinet meg kívánja erősíteni a felekezeteket, amelyek közösséget építenek és értéket teremtenek a hiten keresztül. Mindez azért is fontos szerinte, mert mind a migráció, mind a "liberalizmus diktatórikus jellege" - utalt itt a genderelmélet felerősödésére - veszélyeket jelent a magyar társadalomra.

fotó:bahir.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!