Teljen biztonságban az ünnep!

Karácsonykor a különböző dekorációs anyagok, mint a koszorúk, mécsesek, gyertyák és a csillagszórók hamar tüzet okozhatnak.

Az egyik legfontosabb szabály, hogy éghető anyag ne kerüljön nyílt láng közelébe. A lángok könnyen belekapnak a különböző textíliákba, majd azok a függönyön, asztalterítőn keresztül átterjednek a lakás más berendezési tárgyaira. A meghibásodott, nem ritkán bizonytalan eredetű fényfüzérek hasonló veszélyeket rejthetnek. Ráadásul, ahogy telnek a napok, az egyre inkább kiszáradó fenyő mind könnyebben fog tüzet. Egy perc alatt leéghet az egész fa, egy átlagos méretű helyiség pedig 5-10 perc alatt teljesen kiéghet.
Az otthon keletkező tüzek jelentős százaléka a konyhában alakul ki. Karácsonykor nem meglepő, hogy a konyhában nagy a sürgés-forgás, több finomság készül egyszerre, ezért elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk néhány alapvető szabállyal. Ha véletlenül a tűzhelyen marad az olaj vagy a zsíros étel és kigyullad, akkor azt szigorúan tilos vízzel oltani. A forró zsiradékba öntött víz ugyanis azonnal felforr és kivetődik az edényből. Ilyenkor a szétfröccsenő égő folyadék súlyos égési sérüléseket okozhat és a tűz szétterjedését is segíti a konyhában. A lehető legegyszerűbb megoldás, ha az égő zsiradékot egy fedővel letakarjuk. Először el kell zárni az étel alatt a gázt, majd egy fedővel, vagy vizes ruhával letakarva pillanatok alatt meg lehet fékezni a lángokat. Ha sütőben felejtett étel ég, kapcsoljuk le a berendezést és várjuk meg, míg a lánggal való égés megszűnik, addig ne is nyissuk ki a sütő ajtaját. Ha már elmúlt a veszély vigyük ki az edényt a szabadba!

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!