A tehetséggondozás otthona lehet az egykori pécsi kaszinó

forrás:bama.hu

Teljes körű felújítását követően oktatási-tehetséggondozási központként működne a pécsi Király utcában évek óta üresen álló, hajdani tiszti kaszinó épülete, ahol a helyi kulturális életet még pezsgőbbé varázsoló, a pécsiek számára is nyitott események szintén helyet kapnának – olvasható a bama.hu-n.

Amennyiben az ingatlan tulajdonjogát az Országgyűlés döntése szerint megkapja, a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) működtetné az évek óta üresen álló épületet. Jelenleg az MCC mintegy 2500 kiemelten tehetséges diákkal foglalkozik, általános iskolástól a fiatal felnőtt korúakig – cél, hogy ingyenes programjaikat minél több Kárpát-medencei fiatal számára tegyék elérhetővé, a magyarság legmeghatározóbb tehetséggondozási hálózatává fejlődve. Fokozatosan bővítik tevékenységünket a legfontosabb egyetemi városokban, így Pécsett is, ahol egyébként 2015 óta működik az általános iskolások felső tagozatosainak meghirdetett Fiatal Tehetség Programjuk, amelynek képzésein közel 100 fiatal vesz részt. Mint azt Heltai Péter, a szervezet stratégiai kommunikációért felelős vezetője kiemelte, fontosnak tartják, hogy az MCC jelenlétéből a helybéliek is profitáljanak, ezért jellemzően régóta üresen álló, elhagyatott, ám az adott településen élők számára fontos épületet keresnek központjaik kialakításához.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!