Szombaton kezdődik a balatonfüredi Nemzetközi Kürt Akadémia

Magyar, osztrák, szlovén, német, holland, spanyol és mexikói résztvevőkkel szombattól augusztus 22-ig immár hatodik alkalommal szervezik meg Balatonfüreden a Nemzetközi Kürt Akadémiát.

A kurzus művészeti vezetője Zempléni Szabolcs, a hamburgi Zeneművészeti Főiskola    kürt professzora. A Kürt Akadémián két korcsoportban zajlik a képzés, a mesterkurzuson 17-28 éves korig 24 résztvevővel, a fiatal korosztály kurzusán 12-16 éves korig 8 résztvevővel - közölték a szervezők kedden az MTI-vel. Évente csaknem 30 résztvevővel zajlanak a kurzusok, idén a mintegy 60 jelentkezőből összesen 32 kürtös vehet részt az eseményen. Minden nap lesznek egyéni órák, ezen kívül beosztás szerint zongorás próbák, illetve kamaraegyüttes-próbák. Az évente megszervezett eseménynek a Balatonfüredi Református Általános Iskola és a Ferencsik János Zeneiskola ad otthont, a programot hangszerkészítő mesterek hangszerkiállításai és előadásai kísérik, valamint tesztelni is lehet majd a kiállított hangszereket és tartozékokat. Az érdeklődők részt vehetnek hangszerészek bemutató előadásain és natúrkürtkurzuson is.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!