Számos újdonságot ígér az idei fényfesztivál Pécsett

Újra a fények fővárosává alakul Pécs, július 7. és 10. között. A Fényfesztivál számos újdonságot tartogat, még teniszpálya is lesz a Barbakánnál.
 

Az első évek a fejlődésről szóltak. Kerestük a helyünket a fesztiválok között. Eljutottunk országosan és nemzetközileg is egy olyan pontra, hogy kijelenthetjük, új szakaszba léptünk: nagykorúak, vagyis érettek lettünk – fogalmazta meg Bleszity Péter, a fesztivált szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője a szerdai sajtótájékoztatón. A változásokról megemlítette, hogy a Zsolnay Light Art nemzetközi fényfestőversenyen idén nem tíz, hanem öt alkotó(k) művét mutatják be. A versenyre Ausztráliától Amerikáig érkeztek pályázatok, összesen tizenhét, ebből a döntőbe spanyol, francia, német, thaiföldi, és egy magyar alkotó műve került, amit hagyományosan a Székesegyház falára vetítenek.  A fényútja is megváltozik, lerövidül, de dinamikusabb élményeket adnak hozzá - hangzott el a sajtótájékoztatón. Kiemelték, hogy a fő helyszínek megmaradnak, és két újjal bővül: az új vásárcsarnokkal és a Jakováli Hasszán dzsámival.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!