A Somogy Táncegyüttes is csatlakozott az "Összetartozás" kezdeményezéshez

Kárpát-medencei néptáncos produkciókat és helyi hagyományokat bemutató film készül a nemzeti összetartozás napjára. A táncosok kisfilmjeit május 20-áig várják a szervezők - közölte pénteken az MTI-vel a kezdeményezés elindítója.

A közlemény Molnár Pétert, az ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes, valamint a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes művészeti vezetőjét idézi, aki kiemelte, hogy mivel június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a járványhelyzet miatt nem emlékezhetünk közösségben, rendhagyó módon szeretnének megemlékezni a trianoni békediktátum századik évfordulójáról – írta a Maszol.ro portál. A kezdeményezéshez sorra csatlakoznak az együttesek, somogyi és baranyai táncosokkal is találkozunk majd a filmen. A KaposvárMost számolt be arról, hogy a Körbetáncoljuk a Kárpát-medencét, összetartozunk! nevű összefogáshoz csatlakozott a Somogy Táncegyüttes is, Somogyi tánccal és kaposvári helyszínen forgatott videóval készültek. Közösségi oldalukon osztották meg az elkészült kisfilmet, amit a Róma hegyen a Rippl-Rónai Emlékházban forgattak. Berzencei táncokat adtak elő.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!