Somogy megye a legdrágább lakáspiaccal dicsekedhet, de jönnek fel a többiek

A koronavírus hatására tavaly épp csak megtorpanó lakáspiac idén látványosan meglódult. A 2021-es év egészében mind a forgalom, mind az árszint éves alapon 10-15 százalék közötti mértékben nőhet.

A nyolcadik éve tartó folyamatos, éves reálár-növekedést most leginkább a kibővített lakástámogatási rendszer, az inflációs félelmek, illetve a megkezdett kamatemelés ellenére is vonzó hitellehetőségek támogatják – derül ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb Lakóingatlan Értéktérkép elemzéséből.A megyék közül idén sem csökkent sehol az eladott lakóingatlanok átlagára.

A rangsor élén, 38 százalékos drágulással Tolna megye áll, amely már tavaly is dobogós volt, részben vélhetően a Paks2 projekt előkészületeinek köszönhetően. Húsz százalékot meghaladó mértékben nőtt az átlagár emellett Nógrád, Zala és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Budapesttel természetesen nem számolva immár második éve Somogy a legdrágább megyénk , s a korábban élen álló Győr-Moson-Sopront már Pest és Hajdú-Bihar is megelőzi. A legolcsóbb hagyományosan Nógrád megye. khAz idei első három negyedévben a továbbra is legolcsóbb nagyvárosunk, Salgótarján drágult legnagyobb ütemben, 32 százalékkal. Két és fél év alatt 84 százalékkal nőtt az átlagár - olvasható az OTP Jelzálogbank elemzéséből.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!