Sokat várnak a kora ősztől a balatoni vállalkozók

A tóparti vállalkozások úgy kalkulálnak, hogy hétvégente még a korábbiaknál is nagyobb, hétköznap azonban a korábbiaknál is kisebb forgalmuk lesz. Abban bíznak, hogy a megnövekedett SZÉP-kártya keretek, a kedvező időjárás és egy szüreti programokban, napsütésben gazdag utószezon ellensúlyozni fogja a kieséseket. A Siófoki Hírekből látszik, hogy például a Siófoki Plázs idén a nagykoncertjeivel kifejezetten az utószezonra koncentrál.
 

Az idei Balaton-átevezésre a koronavírus-járvány miatt elővigyázatosságból ezúttal nem júliusban, hanem augusztus 16-án kerül sor Fonyód és Badacsony között. Balatonfüred nagyrendezvényei közül már korábban kiderült, hogy július 30. és augusztus 1. között a Magyar Vitorlás Szövetség megrendezi a Kékszalagot. A Borhetek az eredeti időpontban kezdődnek, az Anna-bál megrendezéséről azonban még nem született döntés. Bóka István balatonfüredi polgármester az MTI-nek is arról beszélt, hogy több nyári rendezvényt később, a kora őszi időszakban pótolnak majd. A szeptember-októberi idegenforgalmi előrejelzések is erősödést mutatnak. Olyannyira, hogy akár meg is haladhatják az egy évvel korábbi szintet. A foglaltság már júniusra is dinamikusan nőtt, a júliusi és augusztusi adatok pedig szerinte az előzetes várakozásokat is felülírhatják Bóka István szerint.

Fotó:penzcentrum.hu

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!