Sikkasztásért elítélték Siklósnagyfalu polgármesterét, másik ügyében is vizsgálat folyik

Költségvetési csalás és sikkasztás miatt jogerősen másfél év - négy évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte a Pécsi Törvényszék a baranyai Siklósnagyfalu független polgármesterét – tájékoztatott a bíróság. 

A törvényszék a határozatról szóló közleményében azt írta, hogy a Kosztics József (független) polgármester irányítása alatt álló település önkormányzata 2011-ben több pályázatot is benyújtott különböző minisztériumokhoz. Az egyik esetben az iskola újraindítása címén igényeltek forrást a Emberi Erőforrások Minisztériumától. A támogatási szerződés megkötése után a polgármester megállapodott a másodrendű vádlott által vezetett gazdasági társasággal a kivitelezési munkák elvégzésére. A másodrendű vádlott a cége nevében csaknem négymillió forint összegben állított ki valótlan tartalmú számlát. Emellett a polgármester egy másik társaságtól is beszerzett egy, 3,6 millió forint kifizetéséről szóló számlát. A polgármester benyújtotta a számlákat a minisztériumhoz, ahonnan támogatásként 7,6 millió forintot kifizettek a község számára. Ezek a számlák a bíróság megállapítása szerint azonban valótlan tartalmúak voltak, a munkákat már korábban más cégek elvégezték, ami után az önkormányzat korábban szintén igénybe vett állami támogatást. A polgármester a baranyai munkaügyi központtal is kötött szerződést, a "Kistérségi Startmunka" mintaprogramban való részvételről. E pályázattal kapcsolatban szintén benyújtott a másodrendű vádlott által kiállított, valótlan tartalmú számlákat, amelyek alapján jogosulatlanul vettek igénybe 7,8 millió forint támogatást. A polgármester mintegy ötmillió forintot felvett az önkormányzattól, ez a másodrendű vádlott cége által kiállított, földmunkákról, építési tevékenységről szóló, valótlan tartalmú számlákkal került be az önkormányzat könyvelésébe. A jogerős határozat értelmében a polgármestert költségvetési csalás, sikkasztás, számvitel rendjének folytatólagosan elkövetett megsértése és magánokirat hamis felhasználása miatt másfél év - négy évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélték. A Pécsi Törvényszék az MTI érdeklődésére közölte, hogy a - jelenleg is hivatalban lévő - polgármester január óta egy másik ügy miatt letartóztatásban van jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás gyanúja miatt. Az általa irányított önkormányzatnak és a helyi szociális szövetkezetnek 7,3 millió, illetve 6,9 millió forint kárt okozott a gyanú szerint. A Pécsi Törvényszék januári közleményében jelezte, hogy a gyanúsított többször állt már bíróság előtt hasonló bűncselekmények elkövetése miatt.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. április 19.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!