A PTE Természettudományi Kar a tudomány metaverzuma

A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara (PTE TTK) az idei évben különleges módon mutatja be képzési kínálatát. Ehhez VR szemüveget használnak, melyben a diákok a virtuális térben (a metaverzum a 3D-s virtuális világok hálózata) tekinthetik meg, hogy az egyes szakokon mi vár rájuk majd hallgatóként. A szemüveg segítségével belső szemlélőként, a virtuális térben mozogva élheti át az élményt az érdeklődő. A kar képzési kínálata pedig kellően színes ahhoz, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő szakterületet, ebben nyújt segítséget a VR szemüveg, melyre a programot a kar saját hallgatói fejlesztették szakmai gyakorlat keretében. 

A kar hat intézetét különböző játékos feladatokon keresztül ismerhetik meg a diákok és a hallgatók, miközben különleges látványvilág tárul eléjük egy teljesen újfajta közegbe lépve. Minden intézethez tartozik egy feladat, illetve rövid szakleírásokat is olvashatnak. Ha felveszik a szemüveget, egy előtérből tovább haladva a TTK aulájának 3D-s másába juthatnak, ahol hat asztal látható. Ezeknél az asztaloknál találjuk az egyes intézetekhez tartozó feladványokat, illetve az elérhető képzésekről egy rövid leírást. Mindeközben, ha felnézünk, a Naprendszer jelenik meg a fejünk felett. Elindulva az asztalok között a Biológiai Intézet virtuális standjánál mikroszkóp segítségével lehet megállapítani, hogy melyik minta koronavírusos, míg a Kémiai Intézetnél különféle vegyületeket keverhetnek össze. A Fizikai Intézet asztalához „lépve” lézerek és tükrök segítségével lesz lehetőségük feladatot megoldani. A Földrajzi és Földtudományi Intézetnél pedig a Naprendszer égitestjeit kell megfelelő sorrendbe állítani, hogy működésbe lépjen a bolygórendszer. A Sporttudományi és Testnevelési Intézet virtuális labdajátékra invitálja a látogatót, míg a Matematikai és Informatikai Intézetnél logikai feladatokat kell megoldania a vállalkozó szellemű látogatónak.

Forrás: PTE

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!