Osztrák-magyar vakcinán dolgoznak a pécsi kutatók

A koronavírus elleni vakcina fejlesztésével kapcsolatos közös vállalkozásba kezd a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportja és a Cebina osztrák biotechnológiai cég - közölte a felsőoktatási intézmény.

A PTE közleménye szerint a konzorcium olyan modern, harmadik generációs koronavírus oltást dolgoz ki, amely alapvetően különbözik a jelenlegi fejlesztési megközelítésektől, s amelynek első fázisú tesztelése akár már 2021-ben elvégezhető lehet. Jakab Ferenc professzort, a miniszterelnök által korábban felállított koronavírus-kutató akciócsoport vezetőjét idézve jelezték: a két intézet eddig is szoros együttműködésben dolgozott, aminek eredményeként a hatóanyagokat illetően már ígéretes tesztek is készültek. Ezek - szerinte - szintén jelentős előrelépést eredményezhetnek a koronavírusban szenvedő betegek kezelésében a jövőben. A Cebina GmbH vezérigazgatója és alapítója, Nagy Eszter közölte: a most klinikai kipróbálás stádiumában lévő vakcináktól eltérően egy hagyományosabb technológiát alkalmaznak, amely biztonságos és megfizethető a tömeges oltáshoz. Az úgynevezett alegység vakcina olyan vakcina antigénekre épül, amelyek várhatóan védelmet jelentenek a jelenlegi és a jövőbeli koronavírus-járványok során.
Fotó:Getty Images

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!