Októberben ismét Villányi Vörösborfesztivál

Október első hétvégéjén 34. alkalommal rendezik Villányban a nagy múltú Vörösbor Fesztivált, amely 3 napon át várja a bor fővárosába a bor, a gasztrokultúra, a hagyományőrzés és a művészetek iránt érdeklődő vendégeket – olvasható a Pécsma honlapján.

Az ország egyik leghíresebb borászati-kulturális rendezvényére ismét többtízezer látogatót várnak a szervezők a villányi Rendezvénytérre, a Pincesorra, a Diófás térre és a város több pontjára. A Rendezvénytéren a pénteki megnyitót követően 19 órától Rudán Joe Band, majd 21 órától a legendás Neoton Família sztárjai mutatkoznak be, míg a Kisszínpadon Gájer Bálint pörgeti fel a hangulatot. Szombaton traktoros Ördögárok-túra, borászati bemutatók, tárlatvezetés, gyerekkoncert és kórus koncert is várja majd a fesztiválközönséget. Szombat kora délután a Borkirálynő és a Borkirály vezetésével a villányi Pincesortól indul el az ország leglátványosabb és legvidámabb szüreti felvonulása, amit nem csak nézni lehet, de a sokszínű menethez csatlakozni is érdemes. Szombat este Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar fokozza a hangulatot, majd Villányba érkezik Gyergyószentmiklósról a fiatalok nagy kedvence, a Bagossy Brothers Company is.

fotó: csodalatosborok.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!