Nyolc somogyi csoport vett részt a MÉTA fesztiválon

Két év kihagyás után rendezték meg ismét hazánk egyik legrangosabb gyermek és ifjúsági néptánccsoportok koreográfia versenyét, a Métát. A balatonboglári megmérettetésen idén 25 táncegyüttes, köztük nyolc somogyik vett részt.
 

A tánc mellett a futás is főszerepet kap, hisz Gyermek és Ifjúsági Néptánccsoportok Koreográfia Versenye és Futó Méta Bajnokság néven a program Balatonboglár Város Kiemelt Rendezvénye. Az első napon a futó bajnokságot bonyolították le, majd másnap a néptác csoportok koreográfiái versenyeztek. A vasárnapi döntőket és eredményhirdetést megelőzte pénteken egy swing, valamint rock and roll buli, szombaton pedig egy táncház.  Az alsó tagozatos korcsoportban a szennai Zselic Alapfokú Művészeti Iskola Ebadta csoportja, a felső tagozatosok között a kaposvári Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola Eszbukong csoportjának koreográfiáját ítélte legjobbnak a zsűri. A középiskolások között a biatorbágyi Barackvirág csoport, a vegyes korcsoportban pedig a győri Lippentők együttes tánca érdemelte ki az első helyet. A háromnapos fesztiválon sportjátékok, koncertek és pünkösdi király- és királynőválasztás is volt.
 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!