Nem készül el nyárra az almamelléki álomerdő kisvasútja

Az elmúlt időszak szélsőséges időjárása nem kímélte a felújítás alatt lévő almamelléki kisvasút pályaszakaszait sem, ezért a tervezettnél csak később, szeptemberben tudják átadni a kirándulóknak a Zselici Csühögőt. 
 

A kisvasút Almamellék és Sasrét között közlekedik, néhány évvel ezelőtt a Baranya Megyei Értéktárban is helyet kapott. A kisvasutat igyekeznek megőrizni, öt éve komplex fejlesztést hajtottak végre, akkor megújult és bővült az almamelléki állomás, és egyben visszanyerte eredeti formáját is az impozáns épület. Akkor teljes felújításon estek át a C-50-es mozdonyok, a „Dunakeszi” zárt kocsik és a „Maszolaj” nyitott kocsik is. A pandémia alatt kényszerű szünetet kellett tartaniuk, de 2021 nyarán újraindulhattak, ezt követően idén további rekonstrukciót kezdett el a Mecsekerdő Zrt. egy kormányzati támogatásnak köszönhetően. Ennek részeként felújítják a pályát, faszerkezetű várót építenek, kiállítást hoznak létre, és két nyitott személyszállító kocsi mellett egy harmadikat is az utazóközönség rendelkezésére bocsátanak. 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!