Nem férnek el a vitorlások a balatoni kikötőkben

Elfogytak, vagy megfizethetetlenek lettek a kikötőhelyek a Balatonon, ezért több mint 210 vitorlástulajdonos jelezte írásban, hogy szeretné bóján tartani hajóját. Szakértői csapat alakult, hogy feltérképezzék a múltban létező, mára már elfeledett bójázás lehetőségeit, írta meg a hirbalaton.hu.

 

A helyzet meglehetősen rossz. Megoldást kell keresni a kikötőből kiszoruló hajók elhelyezésére, mert lehet, hogy a legtöbb veszélyes hulladékként végzi. Az igazság az, hogy most is több száz hajó van bóján a Balatonon, azok, amik áldozatként kikerültek a kikötőkből. Van, amelyik házilag barkácsolt eszközön áll, például egy kibetonozott traktorgumira kötve. De ez nem környezetkímélő, ráadásul veszélyes. Főképp, ha elsüllyed egy hajó és egy vitorlás beleszalad. Nemrég egy ilyen víz alá került vitorlást szedett ki a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata, mivel a tulajdonosnak arra sem volt pénze, hogy hajóját kiemelje a mederből. A mentést egyedülálló módon közadakozásból oldották meg. Mindez arra ösztönzi az érintetteket, hogy szervezzék meg a hatóságok tudtával a szabályozott és biztonságos bójázást a tavon.
Fotó:orszagalbum.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!