Negyedmilliárdos jövedelmet titkolt el egy ügyvéd

Vádat emelt egy ügyvéd ellen a Somogy Megyei Főügyészség, mert nem fizetett be 82 millió forint adót a jövedelme után.

Az ügyészség közleménye szerint a vádlott 2011-2015 között baleseti károsultak peres képviseletét látta el biztosító társaságokkal szemben, melyek több mint 1,1 milliárd forint kártérítést fizettek ki az ügyfeleknek. Az ügyvéd a letéti számlájára érkezett kártérítési összegből levonta a munkadíját, a fennmaradó részt ügyfeleinek utalta. A jogi képviselőnek e tevékenység több száz millió forint jövedelmet jelentett, ugyanakkor 395 ügyfél esetében a munkadíjának egy részéről nem adott számlát, azt nem szerepeltette az adóbevallásaiban sem, így 226 millió forint jövedelmet titkolt el az adóhatóság elől, amely után nem adózott. Az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt végrehajtandó börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és pénzbüntetés kiszabása mellett azt is indítványozta a bíróságnak, hogy a vádlottat tiltsa el az ügyvédi foglalkozás gyakorlásától.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!