Négy és fél év börtönre ítélték költségvetési csalás miatt Pécsvárad polgármesterét

Négy és fél év börtönre, valamint több mint 200 millió forint vagyonelkobzásra ítélte a Szekszárdi Törvényszék hétfőn, nem jogerősen bűnsegédként és társtettesként elkövetett költségvetési csalás miatt Pécsvárad független polgármesterét.

Az ügyben az elsőrendű vádlott Zádori János mellett további öt embert ítéltek el. A törvényszék a honlapján azt írta: a vádlottak gazdasági társaságok képviseletében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megtévesztésével jogtalanul igényeltek és hívtak le európai uniós és állami támogatásokat állattartó telepek, illetve technológiai berendezések korszerűsítésére, amivel 714 millió forint vagyoni hátrányt okoztak. Emellett fiktív számlák kibocsátásával több mint tízmillió forintos kárt okoztak a költségvetésnek. A polgármestert azzal is vádolták, hogy az általa képviselt cég nevében 37 millió forintos fiktív szerződést kötött az ötödrendű vádlott által képviselt céggel a baromfiistállókban végzendő munkára. Az első- és másodrendű vádlott fellebbezett az ítélet ellen, az ügyész három nap gondolkodási időt tartott fenn annak tudomásul vételéhez. Zádori János 2014 óta független polgármestere a Baranya megyei városnak.

 

fotó:liner.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!