Nagyrészt védett élőhely égett le Fonyód határában

A Fonyód határában lévő berekben hétvégén leégett 127 hektárnyi nádas, amelynek 70-80 százaléka országosan is védett lápos - közölte Rozner György, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságához tartozó terület tájegységvezetője. 

A természetvédelmi szakember beszámolója szerint a Natura 2000-es területen "elképesztő intenzitású" volt a tűz, ami után csak hamu maradt. A növényzet és az apró állatok, hüllők, köztük az éppen petét rakó kétéltűek mind a tűz martalékaivá váltak, azonban nagyobb állat tetemére nem bukkantak. A területen élő madarak és nagyobb testű állatok el tudtak menekülni. A tűz elért egy rétisasfészket is, amelyikben már tojások is voltak. A fokozottan védett madár azóta visszatért a fa tetején épségben maradt fészkére, hogy folytassa a költést, de az, hogy a tojások károsodtak-e, csak három hét múlva derül ki. Rozner György arról is beszámolt, hogy két évvel ezelőtt szinte éppen ugyanott keletkezett óriási berektűz. Akkor - áprilisban - a mostaninál is jóval nagyobb területen égett le a növényzet, vesztek oda az éppen költő madarak tojásai. A tájegységvezető kifejtette, hogy most sem öngyulladás okozta a tüzet, ami száraz nyarakon a tőzeges talajon előfordulhat. Mint mondta, a tűzvizsgálat még tart, de annyi egyértelműen tudható, hogy a mostani tűz is a házaktól indult el.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!