Miniszteri biztosként dolgozik tovább a Balatoni Halgazdálkodás vezetője

A Balaton élővilágának megóvásával kapcsolatos feladatok ellátására miniszteri biztossá nevezte ki Szári Zsoltot, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját az agrárminiszter május 1-től - közölte kedden az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel. 

A miniszteri biztos feladata, hogy közreműködjön a Balaton növény- és állatvilágának, valamint a víz minőségének megóvásához kapcsolódó feladatok összehangolásában. Emellett elősegíti a Balaton és a Kis-Balaton vízgyűjtő területein lévő szennyező források azonosítását, javaslatot tesz a meder rekultivációjával kapcsolatos állami feladatok megvalósíthatóságára. Ezen kívül népszerűsíti a balatoni halak gasztronómiai értékét - sorolta a minisztérium közleménye. Az AM közleményében Szári Zsolt kiemelten fontosnak nevezte a hatékony együttműködést a Balaton élővilágának megőrzésén dolgozó intézmények, a térség önkormányzatai és a helyi szervezetek között. Hozzátette: legfontosabb célja, hogy összehangolja a Balatont érintő ügyekkel kapcsolatos információáramlást, erősítse a párbeszédet az állami és a civil szereplők között.

Fotó: Agrárminisztérium

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!