Megkezdődött az első EDUC képzés a PTE szervezésében

Német, cseh, olasz, francia és magyar hallgatók vesznek részt azon az ökológiai felelősség kultúrájáról szóló képzésen, amely az EDUC (European Digital UniverCity) európai egyetemi szövetség programjaként indult a Pécsi Tudományegyetemen.

A szervezet 6 egyeteméről 30 hallgató iratkozott be a hibrid oktatásra, melynek során az áprilisi online tanórákat követően júliusban a tervek szerint személyesen is találkozhatnak és közösségi kertet építhetnek Pécsett a hallgatók – tájékoztatta szerkesztőségünket a campus. A European Digital UniverCity (EDUC - „Digitális kampusz az Európai Egyemek szövetségében”) egyik célkitűzése az, hogy magas színvonalú, rövid ciklusú képzéseket biztosítson a szervezet hallgatói számára.  Dr. Tarrósy István, a PTE nemzetközi igazgatója elmondta: „A Pécsi Tudományegyetem az első, ahol ilyen képzés megvalósul. A PTE programjára a partneregyetemek 5-5 hallgatót delegálhattak, a visszajelzések szerint óriási volt az érdeklődés, hiszen volt olyan egyetem, ahol 70 hallgató jelentkezett a kurzusra.” – tájékoztatott az igazgató.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!