Meghekkelték egyik pécsi, belvárosi elit iskola elektronikus naplóját

A Pécsi Újság.hu értesülései szerint egy ismeretlen meghekkelte az egyik pécsi, belvárosi elit iskola elektronikus naplóját. A lap úgy tudja, a tettes több ezer érdemjegyet írt be az elektronikus naplóba. Az iskola a történtekről levélben értesítette a szülőket. A rendőrség a Pécsi Újság megkeresésére elmondta, nyomozás zajlik az ügyben- olvasható a lap honlapján. 

Az eset néhány nappal ezelőtt történt, az iskola vezetése magától az elkövetőtől értesült a visszaélésről, aki elektronikus levélben utalt tettére. Ezt követően feljelentést tettek. Az intézményben haladéktalanul hozzálátták a nem valós érdemjegyek (amelyek száma több ezer) kiszűréséhez, így jogtalan előnyt egyetlen diák sem szerzett, illetve hátrányt sem szenvedett el. Az iskola elektronikus naplója jelenleg sem érhető el a szülők és a diákok számára. A rendőrség a lap érdeklődésére megerősített információinkat. Azt írták, az esettel kapcsolatban információs rendszer vagy adat megsértése miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen. Az ügy részleteiről a nyomozás érdekeire való tekintettel azonban bővebb tájékoztatást nem kívántak adni.

fotó: rtl.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!