Megérkeztek a mentőautók a Balatonra - még nagyobb biztonságban nyaralhatunk

A turistaszezonban két mentőautóval segíti az Országos Mentőszolgálat munkáját a Balaton parton a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata – írja a hírbalato.hu.

Mindent megtesznek azért, hogy a Balatonnál nyaralók és az ott élők is a lehető legnagyobb biztonságban legyenek a vízben és vízparton egyaránt, ezért két mentőautót is fenntartanak. Az egyik mentő az északi, a másik a déli parton várja a riasztást.  

Nyáron a Balatonnál jelentősen nő a mentők esetszáma, ezért átcsoportosítják mentőegységeiket erre a pár hónapra, illetve ki is egészítik a tó vonzáskörzetében dolgozó állományaikat. Ehhez járul hozzá a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata két mentőkocsival – közölte a szervezet a honlapján.  Az esetszintű mentőautó Balatonkeresztúron, mentőtiszti autó pedig Ábrahámhegyről segíti a sérülteket, betegeket a Balaton körül.

Június utolsó hétvégéjétől augusztus utolsó vasárnapjáig szolgálnak szárazföldi egységek, melyeken olyan egészségügyben dolgozó szakemberek szolgálnak, akik szabadnapjaikon vállalnak műszakot a Balaton parton. A 104-es és a 112-es hívószámok tárcsázásával ezek ugyanúgy riaszthatóak, mint az Országos Mentőszolgálat mentőegységei, több száz esetfeladatot látnak el a Balaton térségében.

Fotó: VMSZ - Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és ÖTE

 

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!