Még mindig lehet spórolni a kötelezőn

forrás:sonline.hu

Csaknem nyolcvanezer forintot spórolt meg egy somogyi autós azzal, hogy a régi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb) felmondta és egy másik biztosító társaságnál újrakötötte. Az egyik kaposvári alkusz cég szerint nem ritkák a hasonló esetek, ezért mindenkinek érdemes alaposan körbenéznie a biztosítási piacon – számol be róla a sonline.hu.

Kevesebb, mint egy hetük maradt az év végi évfordulós kötelező gépjármű felelősségbiztosítással rendelkező autósoknak arra, hogy eldöntsék, elfogadják-e jelenlegi biztosítójuk ajánlatát jövőre is, vagy felmondják szerződésüket és újat kötnek egy másik biztosítóval. Az egyik biztosítási portál adatai szerint átlagosan 8,3 százalékkal emelkednek a díjak, akik viszont kedvezőbb ajánlatot kapnak, akár 5300 forintot is megtakaríthatnak. Tobak Ferenc, az egyik kaposvári alkusz cég ügyvezetője szerint általános díjemelkedés valóban tapasztalható, viszont a biztosítók olyan kedvezményeket kínálnak, melyekkel jócskán lehet faragni a végösszegből.  „Végig kell böngészni minden egyes ajánlatot” – mondta a lapnak az alkuszcég munkatársa. „A biztosítók személyenként megállapítanak egy összeget, de ha válaszolunk néhány kérdésükre, akkor adnak kedvezményeket. Megkérdezhetik, hogy használunk-e téli gumit, van-e gyermek a családban, rendelkezünk-e lakásbiztosítással, illetve ha megadjuk az e-mail-címünket, kérünk elektronikus tájékoztatást, vagy átutalással fizetjük be a díjat, akkor még kedvezőbb lehet a szerződés.” A január elsejei díjváltás elsősorban azokat az autósokat érinti, akik 2010 előtt vásároltak valamilyen járművet. Aki szeretné, az a régi szerződést december elsejéig mondhatja fel a biztosítójánál.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2021. április 12.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!