Matrózképzést hirdetnek a vízimentők

A tavalyi nyárhoz hasonlóan idén is meghirdette matrózképzését a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. A képzésen előzetes jelentkezés után azok a strandi vízimentő kollégák vehettek részt, akiket érdekel a hajós szolgálat és szeretnék kipróbálni magukat matrózként.

A három napos képzés két turnusban indult el, az első csoport Alsóörsön Balázs László vezetésével, a második csoport Révfülöpön Bagyó Gergely vezetésével sajátíthatta el az új ismereteket – írja a vizimentok.hu.
A matrózképzést a VMSZ elsősorban azért indította el, hogy biztosítani tudja a hajós szolgálat megfelelően képzett utánpótlását.
A három képzési nap alatt a résztvevők betekintést kapnak a matróz munkakör alapjaiba. A szolgálati ismeretek mellett megtanulják a legfontosabb csomók kötését, a kötél összeszedésének technikáját, megismerik a hajó felszereléseit, valamint bepillantást nyernek a hajókarbantartás alapjaiba is. Ezeken kívül a képzésvezetők a mentőhajókon eltöltött szolgálati idejük során előforduló helyzetekből merítve, különböző feladatok elé állítják a résztvevőket, tesztelve ezzel a korábbi és a képzésen elsajátított ismereteiket, valamint problémamegoldó képességüket.

Fotó: vizimentok.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. szeptember 21.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!