Már jól látható, hogyan újul meg a Balaton-felvidék egyik legismertebb vára

A Nemzeti kastélyprogram és a Nemzeti várprogram keretében megújul a sümegi vár. A napokban a veol.hu közölt képriportot és beszámolót a projekt előre haladásáról, melyen az EBH INVEST Kft.-Pesti Építő Zrt. konzorcium dolgozik 1, 065 milliárd forint keretösszegből. A számos elemből álló fejlesztés során felkerült az épületekre az új tetőszerkezet egy része - mondta el Papp Imre várkapitány.

A szakember a veol.hu-nak kifejtette: a téli időjárás miatt a kültéri munkálatokat lassabban lehet végezni, de folyamatos a gépészeti és a villamosenergia-hálózat kiépítése. A munkálatok várhatóan két éven belül fejeződnek be. a projektben több mint 420 négyzetméteren megvalósul a keleti szárny udvari épületeinek rekonstrukciója: ez magába foglalja többek közt az építészeti és statikai, továbbá a gépészeti, villamossági és belsőépítészeti munkálatokat is. A Csabi tornyon is hasonló munkálatokat végeznek el, valamint az északkeleti gyilokjárók építése is megtörténik mintegy 285 négyzetméteren. Emellett a fejlesztés része többek között a ciszterna falainak megemelése, és 1560 négyzetméteren kijavítják a veszélyes állapotú falköpenyeket. Felújítják és megerősítik a várhoz tartozó szerpentinutat is, továbbá a várudvarban és a várhegyen is környezetrendezést végeznek, összesen mintegy 2500 négyzetméteren.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!