Már gyermekkorban érdem elkezdeni az elsősegélyoktatást

Az újraélesztés világnapján kisfilmmel hívta fel a Pécsi Tudományegyetem a figyelmet arra, mennyire fontos, hogy minél többen elsajátítsák az újraélesztés technikáját. A film bemutatóján Betlehem József professzor, a PTE rektorhelyettese, a film szakmai lektora hangsúlyozta: akár az óvodások is megmenthetik egy szerettük életét, ha rendelkeznek a kellő tudással, lélekjelenléttel – közölte az egyetem.

„A hirtelen szívhalál több mint 25 ezer áldozatot követel Magyarországon évente” – mondta Betlehem József, a film ötletadója, szakmai lektora. „Az újraélesztés napja lehetőség arra, hogy minél több emberhez eljusson az életmentő üzenet, hogy laikusként is merjünk segíteni, ha újraélesztésről van szó. Hazánkban átlagosan 25 percenként hal meg valaki hirtelen szívhalál következtében azért, mert az emberek többsége nem tud hatékonyan segíteni. Ezen betegek közül többen megmenthetők lennének, amennyiben az észlelést követően az első 3-5 percben a jelen lévő laikusok megkezdenék az újraélesztést.”

A film azt mutatja be, hogy akár már egy óvodás korú gyermek is tud segíteni, ha tisztában van az alapvető mozdulatokkal. Azokban az országokban, ahol nagyobb hangsúlyt fektetnek az elsősegélynyújtás oktatására, ott a kimenetel is jóval pozitívabb, tehát éles helyzetben többen tudnak életet menteni. Itthon a legtöbben csak a jogosítvány megszerzésekor vesznek részt elsősegélynyújtással kapcsolatos oktatáson, életükben egyszer, amely általában nem elég ahhoz, hogy tartós és naprakész ismereteket szerezzenek a laikusok, így egy esetleges segítségnyújtást igénylő helyzetben csökken a beavatkozás valószínűsége is.

Fotó: UnivTv

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!