Már beltéren is elkezdhetik az edzéseket a judokák

Az Magyar Judosport Szövetség egy hónapja még – az enyhítések ellenére – sem javasolta a teremben történő gyakorlást a koronavírus-járvány miatt, de Nagy András sportigazgató szerdai közleményében már új útmutatást adott a válogatott, illetve az igazolt sportolók részére. Eszerint, noha az egészségügyi helyzet nem változott, és a koronavírus még mindig jelen van, lehet beltéri tréningeket tartani alacsony létszám mellett.

A versenyzők testhőmérsékletét ellenőrizni kell, betegen nem lehet edzésre érkezni, és kerülni kell a felesleges közvetlen kontaktust (érintések, kézfogás, öklözés, pacsi). Lehetőség szerint állandó edzőpárokat kell kialakítani, fontos a saját arc, szem, száj érintésének a kerülése, kulacs nem lehet közös használatban, az öltözőhasználat kerülendő, és a saját törölközővel való szárítkozást követően az otthoni tusolás ajánlott. A sportág csaknem két hónappal ezelőtt, március első napjaiban állt le a járvány miatt, a legutóbbi magyarországi verseny március 7-én a szolnoki serdülő diákolimpia, a Bíber Pál-emlékverseny volt.
Fotó:forrasradio.hu

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!