Leitatták az idős férfit, hogy elvegyék a nyugdíját

Anya és lánya három liter borral állított be a sértetthez, majd mikor elbódult, kifosztották.

A Kaposvári Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat azzal a fiatalkorú lánnyal és anyjával szemben, akik leitattak egy idős férfit azért, hogy megszerezzék a nyugdíját. Az anyának emellett kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt is felelnie kell.
A páros 2021 augusztusában három liter bor társaságában jelent meg az idős férfi lakásán azzal az indokkal, hogy megünnepeljék az asszony közelgő születésnapját. Az időpont kiválasztása azonban nem volt véletlen, mivel a vádlottak tudták, hogy a férfi ezen a napon kapja meg a nyugdíját, ezért kezdettől fogva az volt a szándékuk, hogy a leittasodott sértettől elveszik a járandóságát.
A sértett a vádlottak társaságában el is kezdett italozni, majd rövid időn belül a postás is megérkezett a nyugdíjával. A borból nem fogyasztó vádlottak közben türelmesen várták, hogy az alkohol elbódítsa a férfit, akitől - miután a szeszes italtól elaludt - több mint 200 ezer forint készpénzt vettek el.
A rendőrök azonban rövid időn belül azonosították az elkövetőket, akiktől a kutatás és lefoglalás útján 100 ezer forintot meghaladó értéket sikerült visszaszerezni.
Az ügyészség a Barcsi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a fiatalkorú lánnyal szemben próbára bocsátás és pártfogó felügyelet alkalmazására, míg az anyjával szemben börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és a kiskorúak nevelésével összefüggő foglalkozástól eltiltás kiszabására tett indítványt.

Fotó: nyomozó hatóság helyszíni szemléjén készült

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!