Lehet, hogy megszűnik az ingyenes gyerektaxi szolgáltatás Pécsett

A 2018 áprilisa óta a város utcáit járó gyerektaxi sok pécsi családnak segített már összehangolni a munkát és a családi életet. Most azonban nagy a baj, lehet, hogy megszűnik, de legalábbis átalakul - írja a pecsma.hu.

 

Az ingyenes szolgáltatást azoknak a pécsi szülőknek indították, akik tovább dolgoznak, mint ahogy az iskola, óvoda nyitva tart, vagy a munkájuk miatt nem tudnák elvinni gyermeküket a szükséges fejlesztő foglalkozásra. Hivatásos sofőr megy a kicsikért az intézménybe és ingyenesen a szülő által kért helyre szállítja őket – emlékeztetett közleményében a pécsi közhasznú egyesület, a Pécsimami. A közel 800 forintos üzemanyagár mellett azonban működésük ellehetetlenült, mert a majd 600 ezer forintos uniós támogatás megszűnése óta az egyesület már mindössze havi 160 ezer forintos NEA támogatással, közfoglalkoztatással és rengeteg önkéntes munkával tudta csak biztosítani a szolgáltatást. Most abban gondolkodnak, hogy a buszt értékesítik, és a befolyt összeget, a gyerektaxi további folytatására fordítja. A helyi taxitársasággal terveznek szerződést kötni.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!