A legjobbak közé jutottak a barcsi erdész tanulók

Újabb sikerekkel büszkélkedhet a Dráva Völgye Technikum és Gimnázium. Az idei tanév Ágazati és Ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenyén az Erdészeti és Vadgazdálkodási ismeretek tantárgy döntőjébe jutott két diákjuk is, Sudár Gergő és Kurdi Dominik 12. osztályos erdész tanulók.

2 év kemény munkája áll a siker mögött, ami plusz pontokat is hozhat a tanulók számára az egyetemi jelentkezésnél. Malgay Viktor, a KSZC Dráva Völgye Technikum és Gimnázium szakmai igazgatóhelyettese szerkesztőségünknek elmondta: az intézményből kilencen készültek erre a versenyre, azonban csak két diáknak sikerült olyan teljesítményt nyújtania, hogy a 20 legjobb közé bekerülhessen. A követelmény magas volt, 87 %-ot el kellett érni ahhoz, hogy egyáltalán a döntőbe juthassanak a fiatalok. A döntő már itt is van a fiatalok nyakán, március másodikán kell számot adniuk tudásukról először írásban, majd természetesen szóban is. Kurdi Dominik és Sudár Gergő elmondása szerint minden segítséget megkaptak és megkapnak a megfelelő felkészüléshez, tanórai kereteken belül és természetesen azon kívül rengeteg feladattal látják el őket oktatóik, úgy gondolják mindegy egyes, a témára szánt percük értékes, hiszen a jövőjük és a tovább tanulásuk is múlhat a március másodikai szereplésükön.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!