Kultkikötő nyáron a Balatonon hat helyszínen

Mintegy kétszáz program várja az érdeklődőket a Kultkikötőben a Balaton hat településén július 1-jétől. A Balaton legnagyobb szabadtéri színházi fesztiválján fellép mások mellett Mácsai Pál, Oláh Ibolya, Hobo, Dés László, Kiss Tibi, Pokorny Lia, Grecsó Krisztián, Szabó Győző, Rezes Judit, a Budapest Bár, Bangó Margit, a Swing á la Django, a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

A koncertekkel, zenés és prózai színházi előadásokkal, kiállításokkal, valamint gyerekeknek szóló produkciókkal is jelentkező Kultkikötő programjainak helyszíne Balatonföldvár, Balatonszárszó, Balatonboglár, Balatonfenyves, Badacsonytomaj és Alsóörs lesz. Utóbbi idén csatlakozik, a helyi Amfit egy egykori kőfejtőben alakították ki: ókori amfiteátrumokat idéző nézőtérrel rendelkezik, ahonnan a Balaton víztükrére is rálátni. A Kultkikötő nyitóhétvégéjén, július 2-án a szárszói Csukás Színházban Oláh Ibolya  koncertszínházi produkcióját adja elő, a balatonboglári kulturális központ szabadtéri színpadán a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata Kartonpapa című előadását mutatja be, az alsóörsi Amfiban A Grund - vígszínházi fiúzenekar zenél.

fotó: szallas.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!