Közmunka vár a telefont eltulajdonító szigetvári férfira

A Fonyódi Járási Ügyészség szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt gyorsított eljárásban állított bíróság elé egy 50 éves szigetvári férfit. A vádlott 2021 nyarán azért utazott a Balaton Somogy megyei szakaszára, mert megélhetését, illetőleg italozó életmódját ott elkövetett kisebb vagyon elleni bűncselekményekből akarta fedezni.

A férfi 2021 júliusában ismerősével italozott egy balatonboglári sörözőben, amikor megismerkedett a sértettel és annak társaságával. A sértett mobiltelefonja az este folyamán merülni kezdett, ezért a férfi a vendéglátó egységben kezdte el tölteni a készüléket. A vádlott az éjszaka folyamán felfigyelt az őrizetlenül hagyott telefonra, majd azt észrevétlenül a táskájába rejtette, és a lopásról nem tudó ismerősével együtt távozott a sörözőből. A férfi útközben elmesélte a másik férfinak, hogy mit tett. Az ismerős viszont – tartva attól, hogy őt is összefüggésbe hozhatják a bűncselekménnyel – elkérte a telefont a vádlottól, majd megkereste a telefon eltűnését ekkorra már észlelő sértettet, és visszaadta neki a készüléket. A Fonyódi Járásbíróság a bíróság elé állítás keretében meghozott ítéletében az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek a férfit, akivel szemben 160 óra közérdekű munka büntetést szabott ki.  

a fotó illusztráció

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!