Közel félmillió forintot repültek össze a pilóták

forrás:bama.hu

Ugyan jó pár külföldi pilóta a határzár miatt kénytelen volt lemondani a korábban gyermekotthonban nevelkedő Pálfi Tamás vállalkozó meghívását a balatonkeresztúri jótékonysági pilótatalálkozóra, így is 437 ezer forint gyűlt össze a nemes kezdeményezés kapcsán.

Tóth Ildikó a fonyód-alsóbélatelepi Somogy Megyei II. Rákóczi Ferenc Gyermekotthon megbízott a sonline.hu szerkesztőségének elmondta: kiváltképp örültek az egykori növendék ötletének, melynek köszönhetően – a látványos esemény mellett – intézményhálózatuk számára különféle szabadidős tevékenységek támogatására, társasjátékok, sporteszközök beszerzésére is lehetőségük adódott. Az adományból nemcsak a fonyódi székhelyintézményben lévő fiatalok, hanem a telephelyeken – Zamárdiban, Balatonbogláron, Öreglakon és Somogyváron – nevelkedő gyerekek is részesülnek. Mivel sikeres volt a jótékonysági akció, az ötletgazda azt tervezi, hogy jövőre is megrendezik a pilótatalálkozót, melyen sokan találkozhattak a repülés szabadságával, boldogságával, és kezdeményezésüket az ország más megyéinek gyermekvédelmi intézményeire is kiterjesztik

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!