Kicsit több lett Baranyában a földrengés

Tucatnyi földrengés volt az elmúlt egy hét során Horvátország Baranya menti határvidékén. A legerősebb (4,1 magnitúdójú) június 6-án, 50 km-re Harkánytól 13-án pedig még közelebb, 35 km távolságra, de akkor már csak 3,3-as erősséggel.

Ilyen távolságból ebből már csak igen gyenge lökéshullámok jutnak el Baranyába, annak ellenére hogy a veszélyesebb, sekély mélységű (10 kilométer körüli) földrengésekről van szó – jó megjegyezni, hogy a 2,5-ös magnitúdótól érzékelhetők a földrengések. Baranya földrengés-veszélyeztetettsége mindemellett nagyobb, mint az országos átlag és a Mecsekben, a hegyvonulat sávjában, a Duna felé haladva egyre erősödik és szélesedik a veszélyzóna. Tóth László, az állomásokat ellenőrző egyik szeizmológus elmondta, hogy Baranya megyében egyébként legutóbb 2013. december 1-én Szederkény térségében volt nagyobb, 3,2-es magnitúdójú rengés, személyi sérülés és különösebb kártétel nélkül. Hozzátette, a szeizmológiai mérőhálózat jól kiépített az egész Kárpát-medencében, az adatok országhatárokon át érkeznek. A hálózatnak pedig Baranyában öt állomása is van, mert a földrengések gyakorisága itt magasabb, másrészt a Paksi Atomerőmű körzetéhez tartoznak és igen alkalmasak a terepviszonyok új mérőhelyek létesítésére.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!