Később rendezik meg a Kékszalagot

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöksége úgy döntött, hogy június elsejétől szigorú biztonsági szabályok betartásával újra lehet versenyeket szervezni. A Kékszalagot viszont biztosan nem rendezik meg az eredeti időpontban, azaz július 2-4-én.

 

A tókerülő verseny új időpontjáról a szakbizottságokkal, Balatonfüred városával, a szponzorokkal és a médiapartnerekkel egyeztetve legkésőbb május 29-ig hoz döntést a szövetség. Holczhauser András főtitkár elmondta: a sportági szakszövetség több ajánlást is kidolgozott a versenyszezon beindításával kapcsolatosan, szem előtt tartva, hogy a veszélyhelyzetet csak könnyítette a kormányzat, nem pedig teljesen feloldotta. Ezeknek megfelelően a versenyek rendezése a szűken vett versenyzésre korlátozódna, azaz "fapados" regattákat lehet majd rendezni. Nincs lehetőség csoportosulásra, nem lehet tartani helyszíni nevezést, kormányosi értekezletet, fogadást, szponzortalálkozót és díjkiosztó ünnepséget sem, és mellőzni kell a nézőhajókat is. A rendező- és mentőhajók kötelező felszerelését ki kell egészíteni maszkkal, gumikesztyűvel és szemüveggel, amelyek használat utáni elkülönített megsemmisítéséről gondoskodni kell, csakúgy, mint a mentő- és rendezőhajók és eszközök naponta, minden használat előtti fertőtlenítéséről is.

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2020. október 19.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!