Kaposváron is megemlékeztek a Magyar Tudomány Ünnepéről

Kaposváron minden évben megemlékeznek a Magyar Tudomány Ünnepéről. A rendezvénynek idén a Városháza díszterme adott otthont csütörtök este. Az eseményen Prof. Dr. Rosta Istvánt is köszöntötték, ugyanis a tudománytörténész a múlt hónapban ünnepelte 75. születésnapját- olvasható a Kaposvármost.hu-n.

1825. november 3-án a pozsonyi országgyűlésen határozták el a magyar rendek a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását. A Magyar Tudósok Világtalálkozóján (1996) döntés született arról, hogy ez a nap lesz minden évben A magyar tudomány napja, amelyet először 1997-ben ünnepeltek meg. A kaposvári civil szervezetek is minden évben megemlékeznek a tudomány napjáról. A hagyományoknak megfelelően a Somogyi Tudósklub, a Kaposvári Polgári Casino, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Kaposvári Csoportja és a Kaposváriakért Egyesület szervezte meg ebben az évben is a nagy érdeklődésre számot tartó rendezvényt.  Idén az ünnepség rendhagyó módon vette kezdetét, ugyanis Prof. Dr. Rosta István nemrégiben ünnepelte a 75. születésnapját. Az eseményen Dr. Pintér Rómeó alpolgármester köszöntötte Kaposvár díszpolgárát, majd ezt követően a civil szervezetek vezetői is méltatták a tudománytörténészt. Az ünnepséget minden évben egy téma köré csoportosítják, így ebben az évben "Erdély tudományos élete a Bolyaiak korában" címmel Prof. Dr. Rosta István tudománytörténész tartott előadást.

fotó: kaposvarmost.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!