Kaposvári egyetemista nyerte a Dal 2018 első elődöntőjét

Dánielfy Gergely nyerte 47 ponttal a közmédia dalválasztó showműsora, A Dal 2018 első elődöntőjét szombaton. A Kaposvári Egyetem Rippl Rónai Művészeti Karának elsőéves színművész szakos hallgatója "Azt mondtad" című első saját szerzeményét adta elő, amelyet a zsűri 39 ponttal díjazott, a közönségtől pedig 8 pontot kapott.

A Duna Televízióban és a Duna World csatornán élőben közvetített műsorból a zsűri döntése alapján a döntőbe került még Süle Zsolt a Zöld május című dallal, 45 ponttal, valamint Heincz Gábor Biga, aki a Good Vibez című számot adta elő, amelyért 42 pontot kapott. A közönség szavazataival jutott tovább a Leander Kills és a Nem szól harang, így ez a produkció is ott lesz a február 24-i döntőben. A Dal 2018 Felfedezettjének járó díjat is Dánielfy Gergely nyerte. A második elődöntőt február 17-én rendezik. A két adásból négy-négy dal jut tovább a február 24-i döntőbe, közülük kerül ki A Dal 2018 nyertese, így eldől, kié lesz Magyarország legjobb dala.

Fotó: hirado.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Barcsi Krónika 2018. december 2.

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!