A kaposvári Desedán tartották a Világjátékok válogatóját

A nőknél a hatszoros világbajnok Kiszli Vanda nyerte a kajak egyesek küzdelmét a maratoni kajak-kenusok szombati, kaposvári Világjátékok-válogatóján, így már biztosan ott lesz a nyári versenyen, az egyesült államokbeli Birminghamben.

A férfiak hasonló számában Noé Bálint az utolsó métereken hajrázta le Varga Ádámot, s Boros Adriánnal szétlövésben küzdhet majd meg az egyetlen indulási jogért. A magyar szövetség honlapján olvasható beszámoló alapján a Deseda-tavon megrendezett válogatón - amely egyben az idei Marathon Challenge első állomása is volt - a nőknél sokáig Kiszli, Csikós Zsóka és Czéllai-Vörös Zsófia haladt egy bolyban az élen. Utóbbi aztán meglepetésre az utolsó körre leszakadt, a véghajrára pedig Kiszliben maradt a legtöbb tartalék, így az Atomerőmű SE versenyzője nemcsak, hogy megnyerte a 26 kilométeres versenyt, de biztossá tette részvételét a Világjátékokon.  A férfiaknál szintén egy háromfős csapat haladt az élen, Varga, Noé és Máthé Krisztián is egyre jobban ellépett a mezőnytől. A finisre fordulva még a K-1 1000 méteren tavaly, Tokióban olimpiai ezüstérmes Varga vezetett, ám Noé az utolsó métereken valahonnan még előhúzott egy szédületes hajrát, és félhajós hátrányát ledolgozva ő ért be előbb a célba a 30 kilométeres táv végén.

 

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!