Jövőt a gyermekeinknek! – szakmai konferenciát tartottak a Kaposváron

"Jövőt gyermekeinknek! Összefogás a Kaposvári Járásban" elnevezésű projekt keretében tartottak szakmai konferenciát kedden Kaposváron. Az eseményen ismertették, hogy pontosan milyen lehetőségeket nyújt a Gyermeksegély Program a legkisebbeknek a Kaposvári Járásban – olvasható a Kaposvármost.hu-n.

Bod Gyöngyi, a projekt menedzsere a konferencián elmondta: a támogatásnak köszönhetően olyan programokon vehettek részt a hátrányos helyzetű gyermekek, amelyekre korábban nem lett volna lehetőségük. Mindemellett a kicsik különböző foglalkozásokon vehetnek részt, ahol játékosan fejlődhetnek. Eddig csaknem 2200 olyan 25 év alatti fiatalt tudtak bevonni a projektbe, akiknek segíteni tudnak a szakemberek abban, hogy le tudják dolgozni a hátrányaikat és elérjék a céljaikat. Az eseményen számos szakmai előadást lehetett meghallgatni. Többek között bepillantást adtak a Kaposvári Járás közösségi tereinek a működésébe és a gyermeksegélyprogramok mentorálásába, bemutatták a Kaposfői Szent Erzsébet Alapítvány működését, illetve a program eddigi eredményeit is ismertették. A konferencián Pintér Rómeó, Kaposvár alpolgármestere is részt vett, köszöntőjében kiemelte: Kaposvárnak az az egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a fiataloknak megadják azokat a lehetőségeket, amelyek kapcsán a lehető legjobban ki tudnak majd bontakozni.

fotó:kaposvarmost.hu

Műsorajánló

Tekintse meg a HÍD TV legfrissebb videóit!

Gorján Method - egy életmód, mely generációkat inspirál

Képújság

Legfrissebb hirdetéseink!